Eredményhirdetés: Az év írónője 2013-ban

Hazánkban számos tehetséges írónő tevékenykedik, ami az eddigi győztesek tekintetében is nyomon követhető. Az előszűrés alapján végül öt írónőre érkezhettek a szavazatok, méghozzá egész szép számban, ugyanis több, mint 3 ezer voksot adtatok le bő három hét alatt. Íme, a végeredmény:

az.ev.ironoje

Szoros küzdelem volt, de első helyen végzett a Cicero Könyvstúdiót képviselő Leiner Laura, aki A Szent Johanna gimi sorozatával tört be a köztudatba, tavaly pedig megjelentette Bábel c. ifjúsági regényét is.

Laurától nem sokkal lemaradva második lett Fábián Janka, az Ulpius-ház írónője, akinek történelmi ihletésű könyvei sok olvasónak önfeledt pillanatokat okoznak. Harmadik helyen végzett On Sai, a Calderon és a Scar szerzője, a Könyvmolyképző Kiadó munkatársa.

Sok olvasó szavazatát gyűjtötte még be a Delta Vision kiadó jóvoltából a Borbíró Borbála sorozatával jelentkező Gaura Ágnes, és Tóth Krisztina is.

Gratulálunk az összes jelöltnek, és természetesen Leiner Laurának is, aki így már a második jelölését váltotta díjra a Magyar Könyvek Viadalán.

az.ev.ironoje.leiner.laura




A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-konyvek-viadala.blog.hu/api/trackback/id/tr645822930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.