Eredményhirdetés: Az év írója 2013-ban

Nem csak régen voltak nagyszerű íróink, hanem napjainkban is akadnak olyan tehetséges alkotók, akik műveikkel szórakoztatják olvasóikat. Az előszűrés alapján végül öt íróra voksolhattatok, a bő három hét alatt pedig több, mint 2.300 szavazatot küldtetek. Íme, a végeredmény:

az.ev_.iroja-vegeredmeny

Az Ulpius-ház-nál publikáló Lakatos Levente a szavazatok majdnem felét begyűjtve lett az első helyezett, aki "Az év szórakoztató könyve" kategóriában már diadalmaskodó Bomlás c. művével lepte meg a nagyérdeműt 2013-ban.

Második helyen végzett Benyák Zoltán, aki már magáénak tudhat egy győzelmet "Az év szépirodalmi könyve" kategóriában. Harmadikként szintén egy Ulpius-ház-as szerzőt, Frei Tamást, az André-trilógia megalkotóját köszönthetjük.

Sok szavazatot gyűjtött a Könyvmolyképző Kiadó felfedezettje, Andrew Lucas McIlroy, és az Agave Kiadó szerzője, László Zoltán is.

Gratulálunk az öt jelöltnek, hiszen egy szoros mezőnyben kerültek a legjobbak közé. Külön elismerést érdemel még Lakatos Levente is, aki két jelöléséből kettőt győzelemre váltott a Magyar Könyvek Viadalán.

ev.iroja.lakatos.levente




A bejegyzés trackback címe:

http://magyar-konyvek-viadala.blog.hu/api/trackback/id/tr485824481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.