Eredményhirdetés: Az év mesekönyve 2013-ban

Jó mesekönyvet írni nem egyszerű, ugyanis az izgő-mozgó gyerkőcök figyelmét lekötni csak egy remek mesekönyvvel lehet. Szerencsére a magyar szerzők mesekönyvei állják a sarat, és már évtizedek óta sorra születnek a jobbnál jobb mesék.

A bloggerek előszűrésén végül öt hagyományos formában megjelent mesekönyv, illetve egy elektronikusan kiadott e-mesekönyv jutott át. Íme, a végeredmény:

mese.vegeredmeny.png

A bő három héten át tartó szavazás végig nagyon izgalmasan alakult, ugyanis két mesekönyv folytonosan egymás mellett menetelt, hogy aztán egy rendkívül kicsi különbséggel hirdethessünk győztest. Most aztán tényleg elmondhatjuk azt, amit gyakran hallani a szavazásokon: bizony minden voks számít. Végül hét szavazattal lett az első L. Molnár Edit "Történetek a gyerekszobából" c. könyve, amit elektronikus formában tett közzé a szerző nem csak magyar, hanem angol nyelven is.

Második helyen végzett minimális szavazatkülönbséggel a Marcsi szeretetre vágyik című mű, melyet Kozári Dorka írt, és az I. Aranymosáson fedezték fel. Szintén Aranymosásos szerző, Lovranits Júlia kaparintotta meg a harmadik helyet, a Lea és a viharbanyák című pályaművével. Negyedik helyre L. Molnár Edit másik műve, a Csika manó otthonra lel került, de sokan szerettétek a Rumini a Fényvizeken, és A 3 emeletes mesekönyv c. meséket is.

Gratulálunk az összes jelöltnek, különösképpen L. Molnár Editnek, aki annak ellenére nyerte meg művével a szavazást, hogy két kötete is szerepelt a jelöltek között.

mesekonyv.gyoztes.png




A bejegyzés trackback címe:

http://magyar-konyvek-viadala.blog.hu/api/trackback/id/tr305803995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.