Nyereményjáték: Alexandra kiadó magyar könyvek

Már megjelent az Alexandra Kiadó magazinja, amiben két oldalas interjú keretein belül tudhattok meg még több információt a viadalról. Az oldalak megtekintéséhez íme, a linkek: Első oldal + Második oldal.

Az Alexandra kiadó továbbá azzal is kifejezte a Magyar Könyvek Viadala iránti támogatását, hogy öt különböző magyar regényt kínált fel sorsolásra, méghozzá ezeket:

alexandra.png

- Lévai Katalin: A szerelemfüggő: "Akkor jó, ha ketten vagyunk, mert ketten tudjuk szeretni egymást. Egyedül nehezebb, rejtett, elszigetelt érzelemben. A magányos szerelem olyan, mint a zuhanás, mely sosem ér földet." Lévai Katalin legújabb regényének hősnője így elmélkedik beteljesületlen szerelméről, amely lelki egyensúlyának végzetes megbomlásával fenyegeti.

- Bartos Erika: Hógolyó - Versek óvodásoknak: Bartos Erika versei gyógyírként hatnak a lélekre. A témák közel állnak a gyerekek gondolatvilágához, a szeretetből fakadó sorok mosolyognak, és valamilyen csoda folytán ez a boldogító érzés átragad az olvasóra is. A versek szemléletesen idézik fel az élet minden pillanatát. A "Hógolyó" című verseskötetből megismerhetjük például, hogy milyen az állatok lábnyoma, vagy hogy hogyan születik a boci.

- Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója - Kezdetek: Vajon ki állítja azt, hogy az egypetéjű ikreknek belülről is hasonlítaniuk kellene? Hát, nem! Ott van például Feltser Luca, aki színötös tanuló, cserkészetre jár, és sohasem hazudik. És Feltser Zita, akit leginkább csak a csinos ruhák és Nagy Marci smaragdzöld tekintete érdekel. Ez a könyv az ő titkos, párhuzamos naplójuk, melyet a hetedikes tanév kezdete óta vezetnek.

- Wéber Péter - Bán László: A Másik Ember: "Élni nem túl könnyű. A közfelfogás úgy tartja, hogy az ember "alapvetően jó", csak gyarlóságai, önzése teszik rosszá. Ebben a könyvben ezzel szemben azt állítjuk, hogy a szeretet érvényesítéséhez nem kell feltétlenül lemondanunk természettől adott "önzésünkről". Könyvünk többféleképpen is olvasható: interjúkötetként, esszégyűjteményként, de feladat- vagy példatárként is.

- Zétényi Zoltán: A film nem forog tovább Az Első Emelet 30 éve: Az Első Emelet 2012-ben ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját. Egyedi sikertörténetük elevenedik meg e könyv lapjain az együttes tagjainak, a barátoknak és ellenségeknek, rajongóknak és a szakma képviselőinek vallomásain keresztül, az alfától az ómegáig.

A játékra az alábbi Racclecopter doboz kitöltésével lehet jelentkezni. Ha elakadnátok, ezen a linken találtok segítséget a játékra való jelentkezéshez A győztesek azon az e-mail címen lesznek értesítve, amivel a Facebookra regisztráltak, a könyvek átvételét pedig a kiadóval beszélhetik meg. Sok sikert!




A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-konyvek-viadala.blog.hu/api/trackback/id/tr315802187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.