Szavazás: "Az év könyve" 2013-ban

A nomináló bloggerekre sok remek regény volt nagy hatással, azonban volt öt olyan, amit igazán figyelemreméltónak ítéltek meg, és nyugodt szívvel aggatták rá "Az év könyve" megtisztelő címet.

Az öt jelölt közt két sci-fi, két ifjúsági és egy szépirodalmi mű kapott helyet, továbbá bebizonyosodott az is, hogy Leiner Laura, On Sai és Benyák Zoltán könyveire érdemes lesz idén is odafigyelni.

az_Ev_konyve.png

- Benyák Zoltán - Az idő bolondjai (Grafoman kiadó): Mimi, a fiatal lány kegyetlen betegségének okán egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Szent Kron szigetére egy napon különös jövevény érkezik, és a világ kizökken menetéből. Az öröklét ígérete közeleg.

- Leiner Laura - Bábel (Ciceró Könyvstúdió): Zsófi sosem volt még fesztiválon, és amikor megtudja, hogy kedvenc zenekara, a Red Hot Chili Peppers a Bábel fesztre jön tudja, neki ott a helye. A fesztiválon nem várt kalandokba bonyolódik, új barátságok és szerelmek szövődnek.

- Leiner Laura - Szent Johanna Gimi 8. Örökké (Ciceró Könyvstúdió): Bármennyire is fájdalmas, véget ér a gimnázium Renáta és a barátai számára. A búcsúzás nem kellemes, de mindezt talán feledtetheti a fergeteges osztálykirándulás, Cortez, no és az új élet lehetősége Párizsban. A Szent Johanna Gimi-sorozat befejező kötete.

- On Sai - Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál (Könyvmolyképző Kiadó): A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot.Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól?

- On Sai - Scar (Könyvmolyképző Kiadó): Scar körül sok a titok. Titok a vallása, mert kereszténynek született egy olyan világban, ahol a kalózok megnyúzzák, a császáriak pedig agyonlövik a hívőket. Titok, hogy szerelmes Artúrba. Titok az álma, amit követve navigátornak áll.

 

Szavazni február 23-ig lehet, az eredményhirdetésre január 24-én, pénteken kerül sor.

Linkek: Benyák Zoltán Web Leiner Laura Facebook | On Sai Facebook




A bejegyzés trackback címe:

http://magyar-konyvek-viadala.blog.hu/api/trackback/id/tr125788356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.